Hétfőn hívtak az Országos Audiovizuális Tanácstól, hogy kedden álljak ott munkába. Mondom: szerdán még Brüsszelben államtanácsosként dolgom van. Jó, akkor csütörtöktől – mondták. Úgyhogy ma reggel az OAT-nal kezdtem. A rektor úr türelmetlenül várt, hogy bemutathassa a mostanig általa alelnökölt intézményt. Bemutatott, röviden és velősen. Első ránézésre a hazai átlagnál jóval áttekinthetőbb intézménynek tűnik. Majd találkoztam az elnökkel, váltottunk pár szót, majd az éppen kezdődő tanácsülésen vettem részt – persze nem teljes jogú tagként, mert még nem mondtam le államtanácsosi tisztségemről. Bemutatkoztam a Tanácsnak, illetve a tanács tagjainak – ez már egy sokkal nehezebben áttekinthető testület. Mondtam pár szót magamról, meg azt, hogy két évvel ezelőtt nem hittem, hogy a póttagság tagsággá alakul, s hogy bízom abban, hogy hamarosan belerázódom az OAT munkájába, majd megértésüket kérve leléptem, hogy megírjam lemondásomat.
A szakbizottságok 2006. június 13-án hallgattak meg, 2006. december 19-én a Képviselőház és a Szenátus együttes ülésén validálták póttagságomat. 280-an szavaztak mellettem, 18-an ellenem. Fél évig tartó egyeztetés előzte meg azt a szavazást, ami meg is látszott az eredményeken. Kollégáim egyformán 298 tamogató és 0 ellenszavazatot kaptak – kivéve persze az Attilákat. Hiába na, “hoardele lui Attila ne-au invadat”.

Elküldve: 2008. május 8., 16:03-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Itt hozzászólhat.