Már meglepetések sincsenek
Minden jó, ha a vége jó – mondhatnánk, és nem tettük magunkat közröhej tárgyává azzal, hogy elutasítunk egy európai irányelvet szinte egy az egyben átültető törvénykezdeményezést.
Már éppen arról készültem bejegyzést írni, hogy nálunk még senki nem tette szóvá, hogy múlt héten a második Boc-kormány elfogadta a digitális műsorszórásra való átállásra vonatkozó stratégiát, anélkül, hogy a parlament megszavazta volna azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely a stratégiának is törvényes keretet biztosít: az audióvizuális törvényt. A kormányrendeletet még a Tariceanu-kormány fogadta el tavaly decemberben, azután simán átment a parlament két házának szakbizottságain, majd a demokraták hirtelen meggondolták magukat és a Szenátus plénumában, az utolsó fázisban megakasztották a törvényt. Itt hét alkalommal került napirendre – közben elutasító javaslattal is – ahhoz hogy ma 75 – 1 szavazattal elfogadják. A hirtelen fordulatnak meg kellett volna lepnie, de nem lepett meg, mert számomra az utóbbi időszak politikai eseményeinek egyik legfontosabb tanulsága éppen az, hogy meglepetések nincsenek. Itt teljesen természetes, hogy valakinek van egy országa, amelynek parlamentjét akkor oszlatja fel, amikor akarja, a nép csak válasszon, ő majd eldönti, hogy jól vagy rosszul választott, népszavazzon akkor és arról, amiről ő akarja. Már az sem lep meg, hogy egyesek szerint Romániában parlamenti diktatúra van (sic!), ahol a többség ugyanolyan relatív, mint a demokrácia és kisebbség nem is létezik.
Persze a bukaresti nemzetközi maraton is megérdemelt volna egy részletesebb beszámolót, de már csak ennyire futja:
Én a félmaratonra neveztem be, bár a teljes távra készültem, de a cudar időjárási előrejezlések miatt én is meggondoltam magam, mint a demokraták. Így 7 C-fokban, szemerkélő esőben megismételtem budapesti teljesítményemet: 1,31-et szaladtam és a 30. helyen végeztem. Szerettem volna 1.30 alatt szaladni, de így sem rossz, szezonvégre.
