Elégtételt érzek

Az Ergo Egyesület pályázati felhívását olvasva igen nagy elégtétel ért ma engem, hisz így tudtam meg, hogy az Eurotrans Alapítvány tökéletesen végezte pályázatlebonyolító tevékenységét.

Az Eurotrans minden bizonnyal komoly szépséghibáinak köszönheti, hogy többé nem őt terheli a pályázatok lebonyolításának gondja, míg az ErGO elég szép, de főleg bölcs ahhoz, hogy szinte egy az egyben lemásolja egy intézmény működési modeljét, mitöbb szószról szóra, jelzőről jelzőre lekoppintsa pl. a pályázati útmutatót.

Az már csak mellékes tény, hogy elmúlt években több mint húsz oktatási, művelődési, színházi, önkormányzati és sajtótámogatásra kiírt pályázatot bonyolítottunk le egyetlen formálisan vagy informálisan megfogalmazott kritika vagy bírálat nélkül.

Eddig abban a naív meggyőződésben éltem, hogy azért kellett az Eurotransot lecserélni, mert rosszul végezte pályázatlebonyolító tevékenységét, és végre jött valaki, aki ezt felismerte, és megmutaja, hogyan kell sokkal jobban elvégezni ezt a munkát, no de ezúttal is csalódtam.

EUROTRANS ŰRLAP

Tisztelt pályázó

Nyomatékosan kérjük, hogy a későbbi félreértések elkerülése érdekében csak azután lásson hozzá a pályázati űrlap kitöltéséhez, miután figyelmesen elolvasta az alábbi tudnivalókat és a sajtóban nyilvánosságra hozott pályázati kiírást. Figyelmeztetni szeretnénk, hogy egyetlen formai hibás pályázatot sem áll módunkban elfogadni.

Egy pályázat formai hibásnak minősül ha:

- Nincs ellátva legalább két aláírással és bélyegzővel
- Nem felel meg a jelen kiírás egyik pontjának sem
- Nem az Alapítvány által 2010-ben kibocsátott űrlapon töltötték ki
- Ha a kitöltés hiányos, vagyis ha a kötelező adatok valamelyikét elmulasztották megadni
- Ha a tartalmi indoklás és az igényelt összeg részletes költségvetése kitöltetlenül marad az űrlapon. Amennyiben részletesebb tartalmi indoklást vagy részletesebb költségvetést szeretnének küldeni, kérjük mellékeljék a pályázathoz.

>> a teljes dokumentum itt érhető el

ErGo ŰRLAP

Tisztelt pályázó

Megkérjük, hogy a későbbi félreértések elkerülése érdekében csak azután lásson hozzá a pályázati űrlap kitöltéséhez, miután figyelmesen elolvasta az alábbi tudnivalókat és a sajtóban illetve honlapunkon (www.ergo.org.ro) nyilvánosságra hozott pályázati kiírást. Felhívjuk a figyelmet, hogy egyetlen formai hibás pályázatot sem áll módunkban elfogadni. A pályázati munka megkönnyítésére egyszerűen kezelhető, „online” pályázati űrlapot bocsátunk az önök rendelkezésére, amelyet a PÁLYÁZATI űrlap KITÖLTÉSE ITT linkre kattintva lehet elérni. Ennek segítségével elektronikusan, gyorsan és könnyen tölthetik ki az űrlapokat. Az online űrlap használatára vonatkozó további információkat és pontos útmutatásokat kérjük, olvassák el a Tartalmi követelmények fejezetben illetve a kísérő dokumentációban A programozást az Erdélyi Gondolat Egyesület (ErGo Egyesület) megrendelésére készítették, kérjük, használják bizalommal, a vírusfertőzés veszélye nem áll fenn.

Bármilyen pályázat formai hibásnak minősül ha:
- Ha az űrlap nincs ellátva az intézmény vezetőjének aláírásával és bélyegzővel
- Nem felel meg a jelen kiírás egyik pontjának sem
- Nem a kiíró által 2011-ben kibocsátott űrlapon töltötték ki
- Ha a kitöltés hiányos, vagyis ha a kötelező adatok valamelyikét elmulasztották megadni
- Ha a tartalmi indoklás és/vagy az igényelt összeg részletes költségvetése kitöltetlenül marad az űrlapon. Amennyiben részletesebb tartalmi indoklást vagy részletesebb költségvetést szeretnének küldeni, kérjük mellékeljék a pályázathoz.

>> a teljes dokumentum itt érhető el

9 válasz: “Elégtételt érzek”

  1. irigység

    erről a következő mondat jut eszembe: Keresi a kákán a csomót! :)

  2. Hajni

    Nekem pedig az jut eszembe, hogy a plágium büntetendő.

  3. gólem

    Erre mondják zsenáns. Azonban ha megnézed az az ErGo- a Fészbukkon ott találod Német Zsoltika fényképét és Tusványost. Magyarán a viktori teljes letámadással van dolgunk, ahol a morál, az etika nem számít. Minden hatalom a szovjeteknek. Éljen Viktor a Bölcs és Igazságos

  4. lasch m.

    Tisztel Kojak!

    A hasonlóság valóban szembeszökő, ezek ugyanis tapasztalatom szerint a pályáztatásban megszokott standard mondatok. Ugyanilyen alapon mintának tekinthető például a Szülőföld Alap bármely pályázati kiírása is.
    Bejegyzése szerint az Eurotrans Alapítvány működésével kapcsolatban nem fogalmazódott meg “egyetlen formálisan vagy informálisan megfogalmazott kritika vagy bírálat” sem. Engedje meg, hogy ezúttal megfogalmazzak néhány (kritikusnak szánt) kérdést:

    1. Hogyan ítéli meg, hogy az Eurotrans Alapítvány honlapján (se máshol) nem találhatók meg egy éven belül kiírt pályázatok eredményei? Olyan pályázati kiírással is találkoztam, amelynek eredményei soha nem váltak publikussá.
    2. Hogyan ítéli meg, hogy az Eurotrans Alapítvány honlapján (se máshol) nem jelenik meg a különböző pályázatok elbírálását végző kuratórium vagy véleményező szakértői stáb? Egyáltalán, az elnők és az igazgató nevén kívül semmi arról, hogy a széles skálát felölelő pályáztatási területen kik döntenek magyar állami pénzek (a forrás ugyebár a Szülőföld alap) továbbosztásáról.
    3. Hogyan ítéli meg, hogy az Eurotrans Alaptvány pályázatainak elbírálási kritériumai nem nyilvánosak? Ön szerint miből következtetethető ki a kiírás és az eredmény alapján, hogy az elbírálók számára mik voltak az orientációs kritériumok, prioritások, stb. (Az aligha tekinthető kritériumnak, hogy “A marosvásárhelyi Látót kiadó Aranka György Alapítvány pályázata mindenkinél jobb, 2×5.000 RON támogatásra érdemes, mely összeg pályázatonként 40 százalékkal, azaz 2000 RON-nal magasabb az utána következő legmagasabb összeggel támogatott minden más pályázatnál” – és most csak a jelenleg a honlapról letölthető legfelső pályázati eredményt vettem alapul.)

    Válaszát várva,
    üdvözlettel,
    Lasch Miklós

  5. Kojak

    Tisztelt Lasch Miklós!

    Éppen erről van. Ha az Eurotras rosszul működött, lehett volna javítani, hisz elég sokat beszélnek a határon inneni “támogatáspolitika” (bár nem szeretem ezt a kifejezést) újragondolásáról, megreformálásáról, hatékonyabbá tételéről, Bethlen Gábor Alapról stb. De az ilyen intézkedések cáfolják a retorikát.

    1. Az eredmények publikusak.
    2. Jogos észrevétel. Nem volt titok, múlasztás volt részünkről. Melyik szaktestület érdekli?
    3. A kritériumok nyilvánosak.
    a) A Látó a kuratórium szerint egy támogatásra érdemes, jó és szükséges folyóirat.
    b) A Látó éppen azért kapott mindenkinél többet, mert a kuratórium úgy döntött, hogy lehetőségeihez mérten (inkább erkölcsileg) jóváteszi a Szülőföld Alap tavalyi döntését, mely az erdélyi művelődési lapok közül egyedül a Látónak ítélt 0 Ft-ot. Egyébként a Helikont, a Korunkot és a Látót mindig kiemelten és – szerény körülményeinkhez mérten – méltányosan és egyenlően támogattuk, éppen azért, mert ezeket nem (sem) rendelhetjük alá a piaci verseny szabályainak.

    Tisztelettel:
    Szász Attila

  6. kobold

    Nekem ami a legszembetűnőbb hasonlóság az, hogy mindkét lebonyolító a kiírásban szereplő támogatási időszak közepén jelenteti meg a pályázatot és amire az eredményhirdetés megvan, akkora a támogatási időszak vége fele járunk…(pedig a Szülöföldes döntésekről honapokkal a támogatási időszakok előtt lehet olvasni).

    Sajnos sem az ERGO, sem az Eurotrans nem adott használati leírást arra, hogy miként lehet egy olyan rendezvényt hatékonyan megszervezni és elszámolni ami a pályázat kiírás előtt (vagy a kiírás és az eredményhirdetés között) valósul meg.

    Nekem az a gyanum, hogy sokan tudják már a meghirdetés előtt, hogy ezek a pályázatok meg fognak jelenni és ők a sikeres kategóriában fognak szerepelni???

  7. lasch m.

    Tisztelt Szász Attila!

    Mindenekelőtt köszönöm gyors válaszát!

    A bevezetőjében megfogalmazott elvről nem vitatkozom, maximálisan egyetértek Önnel. Annyival egészíteném ki, hogy gyakorlatilag megítélni a helyzetet nem tudom, mert (a korábban jelzettek miatt) számomra az Eurotrans éppúgy titokzatos szervezetként működött, mint az Ergo.

    Engedje meg, hogy alábbiakban reagáljak válaszára.
    1. Kérem, adja meg a linkjét például a bejegyzésében Ön által is említett színházi pályázatok eredményeinek.
    2. Mint pályázó és pályázati tanácsot gyakran adó minden szaktestület érdekel. Rögeszmésen szeretnék minél tisztábban látni az eléggé kusza pályázati rendszerben, a kiírások, támogatások és nem utolsó sorban kuratóriumi/szaktestületi tagok közti átfedésekben. E téren az Eurotrans számomra fehér folt.
    3. Kérem, küldjön linket a világosan megfogalmazott kritériumokhoz.
    a) Maximálisan egyetértek.
    b) Érthető, tiszta, világos. Erkölcsi szempontból rendjén van. A kérdés csak az, hogy mennyire jog- és szabályszerű ez a “kompenzáció”. Volt ilyen elbírálási kritérium előzetesen megfogalmazva? Megfogalmazott célja az Eurotransnak a Szülőföld Alap döntéshibáinak jóvátétele? Más kiírók tavalyi pályázatain elbukott pályázók Önökhöz benyújtott pályázatát is kiemelten kezelték? (Ha igen, melyek ezek?)
    Tudom, hogy kérdéseim legalább részben támadónak hatnak. Kritikusnak igen, támadónak nem szánom őket. Célom a tisztábbanlátás, az, hogy a részletes – és az Eurotrans oldalán nem talált – válaszok tükrében egyértelműen kizárható legyen a “mutyizás” vádjának leghalványabb lehetősége is. Megértését köszönöm.

    Tisztelettel,
    Lasch Miklós

  8. lasch m.

    Tisztelt Szász Attila!

    Kér(d)éseimre több mint egy hónap után sem kaptam semmi választ, sem itt, sem az Eurotrans honlapján. Az Ön által korábban jogosnak nevezett észrevételre sem.
    A válasz elmaradását nem tudom értelmezni.

    Tisztelettel,
    Lasch Miklós

  9. Kojak

    Tisztelt Lasch Miklós úr!

    Művelődési szaktestület: Szép Gyula, dr. Földes Béla, dr. Széman Péter, Hermann Gusztáv, Jánó Mihály, Soós Zoltán, Szász Attila – (a Látóról is mi döntöttünk)
    A szíháztámogatások esetében volt olyan év, amikor az összes erdélyi magyar színház képviselőivel közösen döntöttünk.

    Tisztelettel:
    Szász Attila

Válasz

Spam Protection by WP-SpamFree